Kate az ágyon feküdt. Még nem aludt, de szemhéjai nehézkesen, lassan mozogtak fel-le minden pislogásnál. Nyár közepe volt. A délutáni Nap erősen sütötte a félig elhúzott sötét függönyt, aminek mintája a szemközti falra rajzolódott, úgy táncolva, ahogy a résnyire nyitott ablakon be-beszökő szellő mozgatta a nehéz drapériát. Kate nézte a táncoló ábrákat a falon, majd szeme lassan végigfutott egy repedésen és megállapodott a plafon közepén. Lélegzete mélyé, egyenletessé vált, pulzusa lelassult egész teste nyugalomba süllyedt.
A kinti meleg elől menedéket és élelmet remélve egy légy surrant be az ablakrésen. A függöny ráncai közt cikázva kereste az utat a szobába, s mikor rálelt diadalittasan hatalmas köröket repdesve állapodott meg az ágy felett keringve. Kate pillantása a plafon ízeiről a légyre csusszant át s követte az ágy feletti keringő látogató bódító kerengését. Minden körrel egyre közelebb került az álomhoz, teste ernyedten, mozdulatlanul várta a délutáni felüdülést.
Hirtelen egy légáram surrant keresztül a szobán, talán mert nyitva maradt egy ablak egy másik szobában, s a légy Kate felett felgyorsítva reptét, ráfeküdt az áramlatra. Hatalmas nyolcasokban zúgott át a szobán, kerülgetve az akadályokat, majd újra Kate felett keringett, s furán rángatózott, mint akit görcsökkel tűzdelt akut székrekedés gyötör. Majd az egyik bukó forduló után hirtelen, a légy hímtagja elkezdett nőni, dagadni, a 3. kör után már elérte a testhosszának kétszeresét, a szőrök girbe-gurbán lengték körül, lábai himbálóztak néha nekicsapódtak de tovább dagadt. A körök egyre lassabbak lettek, ahogy nehéz terhét cipelte, s közben kajánul Kate felé köpött majd csábos vigyorra húzta szájszervét, s nagyokat cuppogott fröcsögve…
…Milyen közönséges ez a légy! – gondolta magában Kate utoljára mielőtt végleg elnyomta az álom. S valóban közönséges légy volt, ahol most épp ő volt a közönség.
